Néptánc (Bárányka csoport)

Októbertől megkezdődtek a néptánc foglalkozások a csoportokban Nagy Erika néptáncpedagógus vezetésével.
„Alapvető emberi jog, hogy minden gyermek megtanulhassa édesanyjának beszédnyelvét. Ugyanez a jog a játék és a tánc esetében is meg kell illesse gyermekeinket.” /Timár Sándor /

Galéria

 

Jubileumi tulipánhagyma-ültetés

A 10. jubileumi évfordulónk októberi programjának keretén belül minden csoport 10-10 tulipánhagymát ültetett el óvodánk kertjébe. A munkás percek után az egész óvoda együtt énekelt a virágos kert körül.

Galéria

 

Arborétumi séta

Egy szép októberi napon Báránykáinkkal ellátogattunk a kecskeméti Arborétumba. A busszal való közlekedést nagyon élvezték a gyerekek, sokan most ültek először csuklós buszon. Rögtön egy kis játszótéri mókával, és az oviból hozott finomságok elfogyasztásával kezdtük a délelőttöt, majd sétálni indultunk. Megcsodáltuk az őszi fákat, gombákat kerestünk, madarakat lestünk. A délelőtt végére kellemesen elfáradva indultunk vissza az oviba.

Galéria

 

Magyar népmesék napja

2017. október 2-án a mesemondó Benedek Elek születésnapjára emlékezve, immáron 4. alkalommal került megrendezésre óvodánkban a Magyar Népmese Napja. Ezen a napon visszaforgattuk az idő kerekét, a tornatermet varázsteremmé változtattuk, ahol a mesék szereplői maguk is életre keltek. A gyerekek A kismalac és a farkasok, „A nagyhatalmú sündisznócska és „A kisegér farkincája” című magyar népmeséket hallhatták az óvónők előadásában. Aki nem hiszi, járjon utána...

Galéria

 

10 éves fennállását ünnepli a Pálmácska Óvoda

2017. szeptember 29-én óvodánk jubileumi műsort rendezett a Református Újkollégium dísztermében. A műsoron mind a 4 csoport képviseltette magát: a Halacskák verseltek, énekeltek, imádkoztak, a Csillagok és a Napocskák dalos játékokat játszottak, a Báránykák pedig népi táncoltak, bibliai történetet adtak elő. Köszöntőt mondott Simon Andrásné, narrátorként közreműködött Baráz Anna. A zenei betétek dallamait Palotás József hegedűn, Sipos Gergő csellón szólaltatták meg. A műsort követően szeretetvendégség várta a vendégeket az óvoda épületében.

Galéria

 

Hálaadó istentisztelet

Intézményünk 10. jubileuma alkalmából 2017. szeptember 24-én, vasárnap 9 órától tartotta hálaadó istentiszteletét. Igehirdetéssel szolgált Kuti József nagytiszteletű lelkész úr, köszöntőt mondott Pap Kornél. Nevelőtestületünk énekkel adott hálát az elmúlt 10 esztendőért. Az istentiszteletet követően szeretetvendégség várta a gyülekezetet a Református Újkollégium dísztermében.

Galéria

 

Születésnapi tortasütés

Óvodánk ebben az évben ünnepli 10. születésnapját. Egy születésnap nem születésnap torta nélkül, így a Pálmácska Óvoda minden csoportja a hónap 10. napján születésnapi tortát készített, díszített. A torták elfogyasztása előtt a tornateremben gyűltünk össze, hogy énekkel és imádsággal köszöntsük óvodánkat.

Galéria

 

Díszmadár kiállításon jártak a Halacskák

Színpompás, különleges madarakat láthattunk a Hírös Agóra Művelődési Központ kiállításán. Sok érdekes, új információt hallottunk a kiállított egzotikus madarakról. Ezúton is köszönjük a meglepetés jegyeket Sz. Zolika édesanyjának!

Galéria

 

Halacska csoport a Sion-Házban

Idősek Napja alkalmából meglátogattuk a Szarvas utcai Sion-Ház lakóit. Az ott élő embereknek kis műsorral (versekkel, imákkal, énekekkel), rajzokkal, szívvirágos, igés képekkel kedveskedtünk. Jó volt látni a meghatottságtól csillogó szemű néniket, bácsikat – akikkel egy kis időre sikerült elfeledtetnünk gondjaikat, betegségüket.

Galéria

 

Zöld-kuckóban Halacska csoport

Az Ifjúsági Otthon „Zöld kuckó” környezetismereti bérletének első foglalkozásán vettünk részt. Játékos, interaktív formában gazdagította ismereteinket a vakondról Ági néni – aki mint mindig most is elvarázsolt bennünket!

Galéria

 

Kezdődik az óvoda - Csillag csoport

A Csillag csoportba 27 kisgyermeket fogadtunk be szeptember végéig. 17 kislány és 10 kisfiú ismerkedett meg az óvodai szokásokkal. A gyerekek – kisebb zökkenőkkel – de szívesen jönnek óvodába. Felszabadultan játszanak. Tevékenyen vesznek részt az óvoda életében.

Galéria

 

Kezdődik az óvoda - Bárányka csoport

Az itt maradt óvodások szívesen jöttek be nyár végén a csoportba. Örömmel várták és fogadták egymást, izgatottan készülődtek a kicsik fogadására. Sokakat meglepetésként ért, hogy ők már bizony középsősök, nagycsoportosok, és nekik kell példát mutatni, segíteni kisebb társainak. Szeptember második hetétől folyamatosan érkeztek az új gyerekek a Bárányka csoportba, hogy minden gyermeket személyesen tudjunk fogadni, megnyugtatni.

Galéria